Vízgazdálkodás

A települési vízgazdálkodásnak szervesen illeszkednie kell a térségi, illetve az országos vízgazdálkodás rendszerébe. A takarékos és átgondolt felhasználási alapelveknek itt is ugyanúgy kell érvényesülnie. Ebből következően az emberi vízfelhasználás tervezését három alapelvnek kell vezérelnie:

  • Minél kevesebbet használjunk.
  • Minél kevésbé szennyezzük el.
  • Minél többet forgassunk vissza.

A jövő integrált vízgazdálkodásában nem lineáris pályák mentén kell forogjon a víz felhasználása, hanem az anyagforgalmat a lehető legtöbb helyen körré kell zárni. Ugyanígy egy adott vízmennyiséget nem csak egyféle módon lehet felhasználni. A kaszkád elv szerint a vizet mindig a következő fokozat megkívánta tisztasági állapotba kell hozni, vagyis fokozatosan még több felhasználási módot is lehet alkalmazni az elszennyeződés után. A másik ilyen elv az anyagforgalom körciklussá zárása, amely feltételezi, hogy az eddig egyutas vízhasználati módokat váltogatni lehet, a városi szennyvíz egy része például kijuttatható a földekre, a mezőgazdaságban megmaradt öntözővizet az ipar még hasznosítani tudja és az iparban is keletkezik olyan szennyvíz, amely tovább hasznosítható.

A különböző vízhasználatok javasolt forrásai:

  • Ivóvíz: vezetékes vízből, rétegvíz kútból
  • Használati víz: vezetékes vízből, talajvízből, tisztított csapadékvízből
  • Öntözővíz: csapadékvízből, talajvízből, tisztított kommunális vízből

A várható jövő új megvilágításba helyezi a hazai ivóvíz és ásványvíz-készletek ésszerűbb hasznosítását, tartalékok képzését, a vízbázisok (elsősorban a felszín alattiak) fokozottabb védelmét. Annak is reális a veszélye, hogy a klímaváltozás kritikus viszonyokat eredményezhet a vízellátás, az ivóvíz ellátás egyes területein. A várható folyamatok eredményeként a karsztvizekbe való beszivárgás csökkenhet, emiatt a karsztvíz-készletek fogyása, karsztforrások elapadására is számítani lehet.

A lakossági és üzemi vízfelhasználókat az ésszerű fogyasztásra kell ösztönözni. Ezt nem csak az ivóvíz árának emelésével, hanem alternatív, más kifejezéssel nem hagyományos szolgáltatási rendszerek kiépítésével lehet elősegíteni.

A nem hagyományos vízszolgáltatási rendszerek közé tartoznak a következő megoldások:

  • Kétkörös rendszerek
  • Szürkevíz felhasználás
  • Csapadékvíz felhasználás

Kérjen szaktanácsadást, hogy kiválaszthassuk az Önnek legmegfelelőbb megoldást!

Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság által 01-10-046445 számon nyilvántartott:

E-OS Innovatív
Energetikai Zrt.

Székhely
1011. Budapest, Szilágyi Dezső tér 1 I/6.

Tel.: +36 1 600-6210

Fax.: +36 1 781-0199